Tápiószentmárton, 2711 Sőregi út 1
Központi elérhetőség: +36 20 595-2058

Ajánlatkérés

Szkíta aranyszarvas

Tápiószentmárton és Sőreg területén a régészeti feltárások az 1920-as évek elején vettek komolyabb fordulatot, amikor a tápiószelei földbirtokos testvérpár Blaskovich György (1878-1960) és Blaskovich János (1883-1967) archeológiai kutatásokba kezdett. Érdeklődésük középpontjában a népvándorlás kori népek, ill. a hunok története állt. Blaskovich Jánost különösen Attila hun király élete foglalkoztatta. (1923-ban ki is adott egy füzetet „Attila városa” címmel.)

1923-ban a Blaskovich testvérek kutatásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a tápiószentmártoni „Attila-domb”, a Sőregi út mentén értékes leleteket sejtet. A domb elnevezése a fivérektől származik és arra a feltevésükre épül, hogy Attila hun király Priszkosz Rhétor által leírt székhelyét nem az Alföld déli részén, hanem a Duna-Tisza közén, itt Tápiószentmártonban kellene keresni a sőregi majorba vezető út melletti dombon.

 „Miután néhány folyón átkeltünk – írja Priszkosz – egy igen nagy helységbe érkeztünk. Ebben volt Attilának háza, melyről azt mondták, hogy minden más házánál fényesebb. Ez a ház fákból (gerendákból) és simára gyalult deszkákból volt összeillesztve, és fakerítéssel körülvéve, nem biztosságul, hanem díszül.”

Blaskovich János feltételezésüket azokkal a régészeti eredményekkel is igazolni próbálta, hogy az említett térségben sírokat tártak fel, ill. a felszínen középkori település nyomaira bukkantak. Az Attila-domb akkori tulajdonosát – Blaskovich Aladárt - sikerült megnyerni a folytatandó kutatás ügyének és ez komoly segítségnek bizonyult, hiszen az ásatások költségét is magára vállalta. Kérésükre a Magyar Nemzeti Múzeum régészei végezték a feltárásokat, amely csakhamar sikerrel járt: egy hamvasztásos, szkíta korabeli fejedelmi sírra bukkantak, amely edénytöredéken és spirálfüggőn kívül a híressé vált „tápiószentmártoni aranyszarvast” rejtette magában. Az ásatás alkalmával az Attila-dombon több bronzkori sír, kelta és római kori kerámia, a közelben szarmata edénytöredékek kerültek a felszínre. Ezek a leletek voltak a Blaskovich-gyűjtemény első jelentős archeológiai tárgyai.

 

 

                       

Hírek, aktualitások

Facebook

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesülhessen aktuális akcióinkról!